November 17. – Az én kis túlélőm

November 17., az én csodás keresztfiam nevenapja. Aki persze egy köszivel megoldotta a csodás gratulációmat, s a nem annyira kreatív ajándékomat is (mondjuk azt megtoldotta „a pénzt” szóval). Igen, ilyenkor mélyen magamba szállok és mantrázom: – Tudod, kamasz! Tudod, kamasz! Tudod, kamasz!

S ezen a napon van a Koraszülöttek Világnapja is. Reggel nagy bajban is voltam, amikor gyorsan, megpróbáltam keresni valami lilát, de csak egy inget találtam, na és az sem lila volt igazán és szűk is. Persze itt elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon miért nincs nekem lila cuccom, s hogy is van ez a korszakokkal, életkorokkal, színekkel, ami annyiban is maradt, mert újra egy rohanós reggel talált rám. Így, az egyetlen dolgot felvettem ami lila, egy fülbevalót. Aztán azon gondolkodtam, hogy méltó ünneplésként inkább ma megírom az egyik iskolai koraszülöttem történetét (a fülbevaló azért maradt).

Sz. csodás hercegnő, aki biztosan egy másik bolygóról érkezett, mert egészen-egészen különleges. S ha azt kérdezik mit érdemes tudni róla, biztosan azt mondom elsőnek, hogy imádom a meséit és a rajzait. Valahogyan megelevenednek, élnek, mozognak azok a rajzok, történetek. Aztán érdemes tudni róla, hogy minden nap ½ 5 magasságában kel, ¾ 6-ra ér az iskolához és ő az első reggel, aki belép a suli kapuján. Imád iskolába járni, tanulni. Sokkal magasabb, mint a többi gyermek, furán beszél, gyakran olyan hangsúllyal, mint egy óvódás. Az iskolában egyébként jól teljesít, mindig nyír, rajzol, ragaszt, s közben megelevenedik az a csodálatos fantáziavilág, ami az ő kis fejében van. Nagyon jól olvas és érti is azt, amit olvas. S ami nagyon fontos, imádja a meséket.

DE, s ha már van DE a történetben, akkor annak nem annyira tündérmesés a mondat vége. Vagyis most éppen a tündérmese egyik olyan szakaszánál tart az ő története, amikor csak gyülekezik a vihar körülötte, s még nem látjuk a tündérmese végét, de nagyon reméljük többen, hogy minden jó, ha a vége jó.

Sz. édesanyja túl van nagyon sok veszteségen, sokadik próbálkozásra megszületett Sz. , koraszülöttként. Valamikor akkor derült ez ki számomra, amikor arról mesélt nekem valami éppen zavaros történetében, hogy két szülinapja van, a valós meg az igazi. Aztán persze megfejtődött ez a rejtély is. Édesanyja egy iskolai konyhán dolgozik kézilányként.

Anyaotthonban éltek, aztán kapott az anyuka egy lehetőséget, ahol munka és lakhatás is volt. Elköltöztek. Csak azt nem mondta senki neki, hogy az augusztus végéig tart. Elköltöztek. Egy élettárshoz és az ő családjához, amikor Sz. félni kezdett. Elköltöztek. Eljöttek egy szál papucsban, kabát nélkül, egy váltás ruhával a gyereknek. Sz. a játékokat sajnálta legjobban, meg a tanszereit; az anyuka a régi fotókat (az elhunyt gyermekeiről), iratokat (halotti anyakönyvi kivonatok), a kis pénzéből összespórolt hűtőt, televíziót. Krízisszállón laknak, ahol van két ágyuk, rettegnek, hogy eltűnik, amit most kaptak, azóta. S reméljük, hamarosan Elköltöznek.

img_6043

Sz. már tavaly nyáron is olyan helyzetben volt, hogy menniük kell az anyaotthonból. Ezért, amikor arról volt szó, hogy csinálunk tábort, elvittük magunkkal. Így az anyuka azalatt tudott dolgozni, s intézkedni. Iszonyatosan sok, mosolygós pillanatot okozott. Kapott egy gumicsizmát, hogy tudjon patakozni; még sose volt ilyenje ezért boldogan tapicskolt a gumicsizmában, ha kellett, ha nem. Gyűjtötte a halott lepkéket a szekrénybe, hogy majd újraéleszti őket. Viccesen szaladgált a táborban, s boldogan mesélt az anyukájának. A strandon iszonyat hősiességgel és kitartással győzte le félelmét a víztől, s második alkalommal lemerült. Úsztattuk, lebegtettük, fröcsköltük, hogy értse, élvezze a vizet. Boldogan repkedett (tényleg úgy megy, mintha repülni tanulna) a tábor végén, hogy milyen jó volt, s itt mennyi mindent történt.

Eltelt 1,5 hónap és visszajöttek. Egy szál ruhában, s akkor megmozdult körülöttünk a világ. Elkezdtek a körülöttünk lévők Prohászka Szandi felhívásra gyűjteni, adni. Lett tanszerekre pénz, kapott az anyuka meleg ruhát, vettünk fogkefét és tisztálkodási szereket, meg mosószert, konzerveket, tartós élelmiszereket.  Kapott a gyerek zoknit, új vonalzót. Pénzt az úszásra, s ha annak vége pénzt valami olyan szakkörre, ahol kibontakoztathatja tehetségét. Kapott koncertjegyet, játékokat, s tegnapelőtt C vitamint, s gyógyszert, hogy meggyógyuljon. S végtelen nagy segítséget az iskolavezetőmtől, majd egy képviselőasszonytól, aki anyukával együtt ment el és próbálta helyrehozni az előzetesen elkövetett hibát. E elintézte, hogy amíg nem kapnak fedelet a fejük felé, maradhassanak ott, ahol most vannak. Most várjuk a következő lépést, döntést és reménykedünk. Reménykedünk, hogy ennyi harc után végre jár egy jobb élet.
S közben bennem olyan melegség van, hogy igen, mégis létezik. Összefogás, emberség, szeretet.
Igazi túlélő ő is, az anyukája is. Az én kis túlélőm. Az én kis koraszülöttem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: