Remény – Csináljuk úgy! Jobb lesz! Tudom!

Ma Advent második vasárnapja van. a remény gyertyáját gyújtjuk meg. Álljon itt ma az én reményem. én remény gyertyám története, jelentése.

Panaszáradat ömlik szülőkből a gyerekeik iskoláit, pedagógusait illetően. Számomra ez megdöbbentő. Előző héten egy Rendkívüli Szülőin (Felelős Szülők Iskolája szervezésében), ezen a héten meg egy Richter Aranyanyu találkozón voltam. A két rendezvény egészen különböző, hiszen az egyik kifejezetten szülőknek szól, a másik rendezvényen meg sok a szülő. Az elsőről még azt is elkönyveltem magamban, hogy többségében olyan szülők jönnek el, akiknek problémájuk van a sulival, (egyáltalán nem biztos, hogy így van, nem végeztem reprezentatív kutatást) de a másikról ezt végképp nem mondhatom el. Mégis azt éreztem, hogy hasonló. Azért hasonló, mert hasonló problémákat fogalmaztak meg.

Megdöbbenve állok most is előtte, hogy akkor mit is csinál a mi társadalmunk, mit csinálunk mi pedagógusok és Ti szülők, ha ez ennyire rossz. Akkor valamit együtt nem csinálunk jól. Ti nem szóltok, mert nem mertek (majd a gyereken verik le), mi meg, ha szóltok, nem figyelünk, s nem teszünk (mert mégis csak kell annak a gyereknek teljesítenie, ahhoz hogy jó iskolába menjen utána, s az iskolánk a jó hírneve, léte forog kockán).

Az egyik központi kérdés mindig az, hogy minek kell a gyereknek ezt vagy azt tanulnia, miért nem kísérletezünk velük vagy nézzük meg környezet órán, hogy… Tényleg, miért is? Nyilván összetett és bonyolult kérdés ez.

Az, az elvárás, hogy jó iskola legyünk (különben nem íratják be a gyerekeket). Sajnos, ma a jó iskola az, ahonnan jó gimnáziumba mennek, és ott megállják a helyüket.  Ahhoz hogy odamenjenek, jól kell szerepelni a felvételin, ehhez minél több tudásra (jelzem elméleti) van szükség. Sok dolgot kell beleöntenünk a fejükbe. És akkor itt jön egy dilemma, tanuld meg fiam a környezetet könyvből vagy kimegyünk megnézzük, s akkor valójában látjuk. (Nyilván második sokkal hosszabb idő, kb. ugyanannyi információ – értem ezt úgy, hogy mennyiségben ugyanazt a mennyiségű információt szedi össze, de több területről- mégis kevesebbnek tűnik a megszerzett tananyag.)

img_3672

Na és azt hiszem ennél a pontnál kell eldönteni Nektek Szülők és Nekünk Pedagógusoknak, hogy a Mi iskolánkban mit akarunk. S ha együtt elhatározzuk, hogy hogyan, akkor fel kell vállalnunk bizonyos dolgokat ezzel együtt. Ha az elsőt választjuk, fel kell vállalnunk, hogy nem lesz játék a tanítási órán, sok lesz a házi feladat, hiszen az a cél, hogy minél több információ menjen a csemete fejébe. Ha a másodikat választjuk, akkor fel kell vállalnunk, hogy sokkal, de sokkal lassabban fogunk haladni, kevesebb információ jut oda bele, más tapasztalatokat fog szerezni, kicsit kevésbé megfogható lesz az a tudás, amit megszerez. (S hozzátenném, hogy ez a két véglet, s nyilván van aranyközépút.)

Én a második mellett tenném le a voksom. Az én személyes véleményem, hogy tapasztalatokkal, tevékenykedéssel tanulnak a legjobban. Szerintem főzzük meg azt a teát és ne bemagoljuk, hogyan kell megfőzni; dagasszunk és süssünk kenyeret, ha a pékmesterségről tanulunk; menjünk ki a piacra, s nézzük meg, mi mennyibe kerül és akkor a gyümölcsökről is beszélhetünk… s mindezek mellet írjanak, olvassanak, számoljanak sokat, mert ez lesz mindennek az alapja. Én sem értem, miért kell bemagolni a névutó definícióját, inkább tudjon helyesen írni, de még fontosabb, hogy írjon ( s mi van, ha helytelen, ma már a számítógép javít), miért kell 6 oldalas házi feladatot adni, inkább pihenjen, játsszon, legyen a családjával.

Tudom az elrugaszkodott ötlet, hogy olyan állami iskola legyen, ahol nem biztos, hogy tudják a főnevek definícióját, vagy a Pitagorasz tételét (s annak bizonyítását), de tudják használni, vagy tudják, mire használják ezeket. De mégiscsak ez lenne a normális. Nem?

Ha mégis ez a normális, s mi pedagógusok tudjuk ezt, akkor miért nem beszélünk a szülőkkel, akik meg ugyanezt gondolják. Akkor miért is nem kommunikálunk egymással. Mindenki mást gondol, hogy mi is van a másik fejében, pedig lehet, ugyanaz. S ha ugyanaz, akkor miért ne csinálhatnánk úgy. Csináljuk úgy!!! Jobb lesz! Tudom!

Az én reményem, hogy egyszer úgy lesz, hogy tudunk együtt szülők, szakemberek egy iskolát csinálni, egy olyan iskolát, ami a gyereknek a legjobb.

Csináljuk!

Jobb lesz!

Tudom!

Írta: Kovács Nikoletta

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: