E-naplótól a stresszkörön át, a feszülségoldásig

Nem szeretek dolgokat sokszor újrakezdeni, sőt valljuk be őszintén még dühít is, amikor valamit már megcsináltam,  csak kicsi apró változásokat kell eszközölni, viszont azt sokszor. Ilyen mondjuk az én életemben a tantárgyfelosztás, az órarend, az ügyelet, jajj, és sorolhatnám mennyi minden. Biztos van ezzel a tulajdonságommal dolgom, azért kapom ezeket a feladatokat, azt hiszem kell ebből valamit tanulnom.

Nem az egész folyamatot utálom, mert megalkotni nagyon szeretem, kitalálni, végiggondolni, szempontokat figyelembe venni, új stratégiákkal, struktúrákkal fűszerezni, rendszerbe rakni. Mivel azonban nem szeretek többször hozzákezdeni valamihez, ezért húzom, halasztom, amíg lehet. Mert akkor sokkal több információ jön be, sokkal kevesebb dolog miatt kell újra hozzányúlni dolgokhoz. Mintha gyűjteném, gyűjteném az információt és a végén már csak a csináld meg gombbal elkészül. Ezért is van az, hogy utolsó pillanatban készül el az órarend, mert amíg nincs teljes tantárgyfelosztás, s mindenki nem mondta el a kívánságát, én hozzá nem kezdek.

Na így jártam a téli szünetre bevállalt melóval is. Most kevésbé az információk összegyűjtése miatt, hanem arra gondoltam, ha már kell dolgozni, akkor ne a szünet közepén tegyük, hanem a végén.  Enapló. Régen vágyunk rá, hogy legyen, mert iszonyatosan megkönnyíti az életet, mind nekünk, mind a kollégáknak. Így még azt sem mondanám, hogy nem vagyok lelkes. Az vagyok és szívesen is mókolok vele. De azt nem gondoltam, hogy ez elindít nálam egy stresszkört, s azt se, hogy nem eszméletlenül tudatosan, de egy szép megoldási mechanizmust csinálok végig. Észrevettem, helyzeti megoldást hoztam és a számomra megfelelő feszültségoldás is megtörtént. Csak a vállamat tudom megveregetni, milyen ügyesen nem maradtam benne ebben a történetben.

munkaval_jaro_stressz

Szóval, gondoltam végzek az angol csoportok besorolásával és feltöltöm az órarendeket, legalábbis a felső tagozatét. Szépen haladtam a csoportokkal, meg is lepődtem milyen rendben megy minden. Kiosztottam a jelszavakat, a sajátommal le is ellenőriztem. A „maradékfelzabálós”,  „maelőkészítemafogyókúrát” ebéd után nekikezdtem az órarend feltöltésének. Nem igazán bonyolult feladat. Kattintasz, kiválasztod, beírod és a megfelelő gombra kattintasz az alján. Sima ügy, igen ám, de egy óra elmentése pontosan 2 percig tartott. Lemértem, annyi volt (megvan a stresszkör beindulásának kiváltó pontja, lassú a számítógép).  Ezt kb. ötször megcsináltam, kiléptem, újra beléptem, a gépet újraindítottam (egyre feszültebben nyomkodtam a billentyűket ráztam a lábam és néha felcsattantam). S amikor már mindent végigjártam és még mindig 2 perc volt egy órát elmenteni azt gondoltam, hogy …….. (addigra a vérnyomásom az egekbe, egyre rondábban beszéltem, s igen közel álltam a csapkodáshoz, ami egy következő fázis). Döntés született bennem, hagyjuk a fenébe (jó stresszoldó technika, kilépni a helyzetből, ami azt okozza), az élet így hozta, nincs mit tenni, abba kell hagyni. Valamiért ma ezzel tovább nem kell foglalkozni, a szünet utolsó napján meg miért is ne engedhetném meg ezt magamnak. Bezártam az alkalmazást, összetargoncáztam a papírokat, megnéztem egy filmet és elmentem futni (s a felgyülemlett feszültség levezetése is megtörtént).

Nyilván, ha hagyom magam tovább hergelni a folyamatban egy idő után a csúnya beszéd, átmegy csapkodásba. Gyakran ez sajnos tovább megy és nem sikerül ebből kilépnünk. Fizikailag is megjelenítődik a stressz, csapkodás, tárgyak ütése (falba ütnek, belerúgnak valamibe), önmagukban kárt okoznak, s egyidő után a körülöttük lévőkben. Ha még itt sem tud kikerülni a stresszkörből, s a stressz-szint tovább emelkedik nyilván kitörés lesz a vége, amikor már rombol, tombol, rúg, csíp harap. A jelenségnek egyébként még egy nagyon fontos jellemzője van, hogy miközben a stressz-szint növekszik a kognitív kompetenciák csökkennek. Szóval minél idegesebb valaki, annál kevésbé tud gondolkodni ( magyarul, egyre hülyébb). Nyilván a nagy kitörés után, a stressz-szint elkezd csökkenni, de ha nem nyugszik meg teljesen az ember, akkor sokkal hamarabb jut el újra a kitöréshez. S ha ez sokszor így van, komoly pszichoszomatikus tüneteket is okoz.

Szóval, ennél a pontnál, ha megállunk és végiggondolunk egy-egy kisgyereket, aki problémákkal küszködik, s eleve magas stressz-szinttel érkezik az iskolába. Ő csak a fentebb vázolt körön megy át,  a kognitív kompetenciák a béka feneke alatt, nem tud figyelni, nem tud tanulni, előbb olyan szintre kell kerülnie, hogy képes legyen.

Hát így a téli szünet után az első nap, majd ne csodálkozzunk semmin, mert sok függ attól, hogyan telt a szünet. Figyeljünk oda mit kérdezünk tőlük, mit meséljenek, hogyan reagálnak bizonyos dolgokra, nem mindenkinek ugyanúgy, boldogsággal, pihenéssel teltek az ünnepek (sajnos)…..

Írta: Kovács Nikoletta

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: