Felfoghatatlan

Mindent megtettem, hogy odafigyeljek a képzésen, de nem ment maradéktalanul. Egész nap azt figyeltem, hogy milyen hírek jönnek, bújtam a sajtót, a facebook-t minden szabad pillanatban. Azt hiszem először azt kerestem, hogy talán valahol megírják, hogy ez nem is igaz, aztán az értelmetlen halál bizonyítékait. Bevallom sokáig, folyamatosan frissítve a híreket. Nem, nem, nem tudom kiverni a fejemből, s pontosan azt sem tudom, hogy mit, de azt tudom, hogy az empátiám, együttérzésem győzedelmeskedik pillanatról pillanatra az elmémben. S percenként újabb érzések, gondolatok lepnek el. Mit érezhet ő, meg ő, meg ő? S nem tudom a válaszokat, csak azt tudom, hogy fáj. Fáj nekem is, bár én távol vagyok tőlük, esetleg egy ismerősöm ismerősének ismerőse. Segíteni szeretnék, de most a szakemberek tudnak, én csak azzal tudok, ha továbbítom az információt, megosztom a lehetőségeket. Nincs más dolgom, nem is lehet más dolgom ebben, mégis tenni akarok. Tenni? Tenni hétfőn, az iskolában, méltón emlékezni rájuk, hiszen barátaik, ismerőseik, edzőtársaik lehetnek az áldozatok között, sőt vannak.

4ffbb5868df23d211cbe06fdc4d7d68fbdec97ac

Felvetődött bennem a kérdés, hogy lehet-e méltón megemlékezni? Talán lehet. Persze én sem tudom a pontos forgatókönyvet, csak ötletelek, de azt érzem, hogy ezt most nem szabad egy félév zárása vagy egy matek dolgozat miatt a szőnyeg alá söpörni, beszélnünk kell róla. Tegyük lehetővé, hogy lehessen emlékezni, megemlékezni.

Az osztályban, kisebb csoportokban ültessük körbe a gyerekeket, vigyünk magunkkal egy mécsest, gyújtsuk meg, s csak meséljük el mi történt. El fognak csendesedni, el fognak halkulni, s egy idő után elkezdenek majd beszélni, megosztani a gondolataikat. Szerintem hagyni kell hagy mondják, arról, hogy mi történt, az elmúlásról, az életről, a halálról, a fájdalomról, a gyászról, a tragédiáról, a traumáról. Esetleg helyezzünk ki az iskolai közösségi térben egy mécsest, s talán egy rövid szöveget, hogy értsék, miért van ott. Nem kell mást tennünk, csak ott lenni, figyelni, s ha szükségük van rá beszélgetni, s lehetőséget teremteni, hogy megosszák gondolataikat, érzéseiket, hogy kifejezhessék azt, amit szeretnének, s olyan módon, ahogyan szeretnék.

S nem vagyok olyan okos, hogy mást tudjak írni ………

Mélységes együttérzésem a családoké, a rokonoké, a barátoké….

Kitartást, erőt a felépüléshez….

Tragédia….Felfoghatatlan tragédia….

Őszinte részvétem!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: