Reggeli másként, kreatívan, a telent programokról

Profiles International Hungary által szervezett reggeli.  Sajnos voltak crossaint-ok, ez picit nehézséget okozott, de a téli álom tea leverte a glutén utáni  vágyamat (na persze este beleszaladtam egy sütemény sütésbe emiatt). Sose voltam még ilyenen, szóval nagyjából remegő térdekkel álltam a teremben, s meg is fordult a fejemben „Mit keresek én itt?” . Aztán már, amikor végre kipakolhattam a kis ceruzáimat, tollaimat, napzáramat, rajzolós füzetemet, akkor kezdtem megnyugodni. Egy nagyon jó dinamikájú 1,5 órás program volt, benne egy nagyon konstruktív beszélgetéssel.

Talent programokról szólt. A tehetséges szakemberek kiválasztásáról, fejlesztéséről, annak érdekében, hogy „nálunk/cégünknél” maradjanak, vezetőt képezzünk belőlük stb. S valljuk be, imádom, amikor lehet kreatívnak lenni, ötletelni korlátok nélkül. Bekapcsolhatom a pedagógus énemet egy másik területen, ami humán, de mégsem kissrácokról, hanem felnőttekről van szó.

croissant-french

Aztán persze beindulnak az agytekervényeim, s egyrészt elkezdtem gondolkodni azon, hogy lehet-e Talent programot csinálni egy iskolában. Persze arra jutottam, hogy biztosan lehet, s kezdenek is halványan kirajzolódni, hogy miket is lehetne beleépíteni abba, hogy pedagógusok talent programot csináljunk. Huh, hátha valaki lecsap rá, és szponzorálja ….

Milyen király lenne, egy olyan program, ahol a tehetséges fiatal pedagógusokat a pályán tartunk, különféle szakterületeken képzünk (egyéni tervek szerint), hogy a következő generáció zseniális, vezető pedagógusaivá váljanak. Persze mondhatja mindenki, hogy erre szolgálna a mesterképzése, de naaaaa… Lenne benne mentálhigiénés megsegítés és képzés, szakmai, módszertani, vezetői ismeretek, konfliktuskezelést, projektszemlélet, mindenkinek lehetne egy vagy két speckója (pl. kutyaterápia, vagy drámapedagógia, élménypedagógia), óramegfigyelések, videótréning, projektek vezetésében való részvétel,  lehetne velük pilot projekteket csinálni…. Hm….

Aztán persze eszembe jutott, hogy ez lehetne élménypedagógiai szinten is. Hogy tudjuk segíteni a gyerekek között remekül mozgó fiatalt abban, mg jobb élménypedagógus, élménypedagógiai facilitátor legyen. Képzések, in the job megfigyelések, visszajelzések, megbeszélések, egyéni célok felállítása, mentorok kiképzése….

S ha csinálnák egy ugyanilyen reggelit pedagógusoknak? Hűűű, ez is milyen jó!!! Na lehet ezt kipróbáljuk. Van valakinek kedve? Az se baj, ha először kicsiben, de lehetne valami vezető szál. Mondjuk a Z generáció (ez úgyis érdekel most) vagy az élménypedagógia (ez is érdekel) vagy a differenciálás (na hát ez is) vagy az önkéntesek bevonása az iskolai életbe (na ez meg pláne). Hűűűű, ezt megcsinálom!!!

Így indult a napom, kreatívan, felpörögve….

Írta: Kovács Nikoletta
Kép forrása: https://maison-parisienne.com/wp-content/uploads/2015/04/croissant-french.jpg

Reggeli másként, kreatívan, a telent programokról” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: