Nyüzsög a Kontyfa

Sokan nem szeretik a pörgést, a zűrzavart, a káoszt, főleg egy iskolában. Bezzeg én, imádom, ha egy kicsit él a közösség. Most éppen ezt az időszakot éli a Kontyfa. Ennek több oka is van. Egyrészt, sokan vannak ebben a pillanatban az aulában, mert két hete a felső tagozaton kicsit elfáradt a nép a jóságban és rengeteget rongált a szünetekben. Így az aulában és az udvaron kell a szünetet eltölteni. 1 hónap bünti, kicsit olyan, mint a szobafogság. Ami nyilván nem a legjobb, de betelt az a bizonyos pohár. Aztán meg csak folytatjuk valahogyan azt a bónuszrendszert, ami egy Kontyfás hagyomány volt. Eredetileg, ha jól tudom az volt, ha egy év alatt összegyűlik valamennyi pontjuk, akkor megkapják a tervezett kirándulás másik felét, az egyik felét meg ők fizették be (na ugye ez azért nem  megvalósítható része most).  Az osztály egy bizonyos pontszámot megkapott az év elején, ha vállaltak plusz feladatot és megcsinálták, akkor az, plusz pontokkal járt, ha viszont rongáltak, akkor a kár arányos részét levonták a pontokból. A levonásról, ha tudták ki, neki ki kellett fizetnie, ha nem tudták ki, de kiderült melyik osztály, akkor az osztály bónuszaiból jött le, ha a folyosón történt, akkor a folyosón lévő osztályokéból. Most ez egy picit nehezebb, nem nagyon van anyagi keretünk,s nagy feladat kamaszoknak is értelmes célt kitalálni (poénból már eszünkbe jutott a WIFI perc).

Szóval most közel 300 gyerek van az aulánkban, nem mondom, hogy szeretik, de legalább annyit mozognak, hogy lejönnek egy emeletet, s nemcsak a telefon érintőképernyőjén csúsztatják az ujjaikat. Mindeközben folyamatosan folynak a próbák a hétvégi Jótékonysági Estre, amiből kifolyólag kint vannak a hangfalak, s ha már kint vannak, akkor szól a zene. A héten zenei nevelést folytatok, önkéntes feladatként felvállalva, mert a tanárok kedvenc zenéit hallhatják a gyerekek. Na persze ennek is van története. A történet annyi, hogy az idei téma a gálára A Magyar Dal Napja volt. S azt találtam ki dekorációnak, hogy az aula hátsó falán lévő fára leveleket fogunk csinálni, s arra ráírjuk kedvenc számainkat, mi tanárok, hogy szóljon most rólunk is valami. Ezért Republic, Quimby, RGO szól a szünetekben. Az egyik kolléganőm tegnap háromszor köszönte meg, hogy a 67-es úttal köszöntöttük őt.

vl20170201_5077_fit_800x10000

Aztán persze készül a DÖK a Valentin napra, a csajok szerelmes leveleket és verseket írogatnak, s dobálják be a nagy, piros dobozba. Állítólag ma még Rapid-Randi is lesz.

S hát persze a testnevelés órák is itt zajlanak, némi teremhiányban (főleg télen) van az aulában pingpong, s így hétfőnként kint vannak az asztalok. Tegnap a szünetekben ütő hiányban, mindenféle vicces dologgal pingpongoztak, üdítős üveg, tenyér, füzet, telefon stb. Itt azért az fontos, nem mi vagyunk fukarak és nem adunk ütőt, hanem nagyon egyszerűen nem jut eszükbe kérni.

Egészen pezseg, egészen nyüzsög, ahogyan én egy sulit szeretek. S szünetekben, titokban kislisszolok az aulába, hallgatom a zenét és dumálok, hol tanárral, hol gyerekkel… Remélem ez a szellemiség továbbra is így marad, s meg tudjuk valamennyire őrizni „őseink” kitaposott útját. Nem mondom, hogy mindig könnyű, sok minden már el is veszett. Kérlek, Kontyfa maradj ilyen, akkor is, ha néha nehéz, akkor is, ha néha elviselhetetlen, de legyen ez a hely az, ahol jó lenni, ahová jó délután visszajönni, ahol teremtődik egy kreatív közösségi tér.

Na jó, ma nem leszek népnevelő, ma angolszász népnevelés lesz és szerelmes dalok, de holnaptól szól az Omega és a Generál ….. Biztosan imádják majd…

Írta: Kovács Nikoletta

 

Kép forrása:https://mno.hu/data/cikk/1/38/57/20/cikk_1385720/VL20170201_5077_fit_800x10000.jpg – Végh László fotós mukája
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: