Ha én jól vagyok, a gyerek is jól van

Komolytalanul, de komolyan foglalkozunk most már a hétvégi Jótékonysági Esttel. Rutinosan megy, már sokadik éve csináljuk ketten. Minden picit megkésve idén, – bár hozzáteszem ilyen hamar még sosem találtuk ki a témáját – de annyira rutinból megy már, hogy talán nem lesz gond. Visszaemlékezve az elsőre, amikor hetekig nem aludtam annyira izgultam, ahhoz az ügető futamhoz képest, ez laza kilovaglás. Mondjuk nagyban leredukálódott a bál/buli jellegéből, s most már inkább bemutatkozó az osztályoknak.

A „Szervezzük meg a Bált” délutánunkba hol ez, hol az bekapcsolódott, hol így, hol úgy, mindenki, aki arra járt. S persze a végén mindig odaérünk, hogy beszélgetünk az iskoláról, a programokról, a Pisa mérésről…

Pisa mérés… múltkoriban kérdeztek róla, s azt hiszem  egy értelmes mondatot sem tudtam kinyögni. Azt hiszem azért, mert a legnagyobb felháborodást bennem az okozta, hogy sárdobálás lett belőle. Az állam a pedagógusokat, a pedagógusok a szülőket, a szülők mindkettőt, aztán előhúztuk a kalapból a hátrányos helyzetűeket és a háttérfelméréseket. De miért is? Semmit nem kell tenni, csak annyit, hogy Ismerjük el, elcsesztük. Elcsesztük, mi mindannyian, a vezetés, a szülők, a pedagógusok, a társadalom, s mindenki. Elcsesztük. Most tegyünk pontot a végére és csináljuk máshogy.

pisa-campo-dei-miracoli

Azt hogy hogyan máshogy arról beszélgethetünk, s arról is, hogy mi az, ami nem működött, de ne fogjuk oktatási rendszerekre, pedagógus társadalomra, szülői nevelésre, hogy ez emiatt, vagy amiatt van, mert azzal megint csak elkentünk valamit, ami egyre súlyosabb probléma. Na és ezt aztán együtt csináltuk.

Igenis lépjünk ki a komfort zónánkból s rázzuk fel magunkat, ne kezdjünk el elméleteket gyártani arról, hogy ott biztosan az a döntés nem volt jó, hanem hagyjuk végre pedagógusainkat szívből tanítani. Nyerjék vissza a státuszukat a társadalomban. Mert a legjobb/leghasznosabb az lenne, ha szeretnék azt a munkát, amit csinálnak, s ha szeretik, akkor szívesen újul meg módszertanilag, fogad el bizonyos újításokat, lesz lelkes. Én abban látnám a változás első fokát, hogy a pedagógus, ha jól érzi magát, biztonságban van, nem leterhelt, nem kiégett, a szülők tisztelik, megbecsülik, akkor akarja csinálni, s a lelkesedés átragad a gyerekekre. S ha az átragad, akkor minden kicsit könnyebb, a gyerekek is befogadóbbak, szívesen tanulnak, ismerkednek új dolgokkal.

Persze ezen kívül még sok dolog kell a változáshoz, és ez az a terület, ahol nem őrölnek gyorsan a malomkerekek. Kell megértenünk, együtt élnünk a generációs különbségekkel. Kell elengednünk és önállósítanunk a gyerekeket. Kellenek olyan tankönyvek, amiből lehetőség van kiemelni a lényeget, Kell, hogy írjanak a füzeteikbe, s ne csak a munkafüzeteikbe. Kell, hogy olvassanak. Kell, hogy számoljanak. De a legfontosabb, hogy kell figyelni, megismerni a gyereket, mielőtt bármihez kezdek, mert ha én kiállok és nyomom a sódert, ő meg nem ért engem, akkor eltöltöttünk mindkettőnk idejéből felesleges 45 percet.

Azt hiszem én ennél a kettőnél kezdeném, de a pedagógusok jól léte, mentális állapota lenne a legfontosabb. Erre kellene energiát fordítani, mert ha én jól vagyok, a gyerek is jól van. Már csak egy kérdés, hogy mindezt hogyan?

Írta: Kovács Nikoletta
Kép forrása: https://www.norwegian.com/globalassets/ip/media/destinations/pisa/guide/pisa-campo-dei-miracoli.jpg
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: