Hallatlan, egy jelelő klub kezdete

Szerdánként első órám van…Önmagammal napot kezdeni már eleve nehéz lehet a gyerekeknek, de mindez János vitézbe bugyolálva… Még „klasszabb” lehet. Szegény srácok. Sokszor nem irigylem őket, még akkor sem, ha mindent megpróbálok annak érdekében, hogy jól teljen. Belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet reggel 8-kor verset olvasni vagy a szívbillentyűkről tanulni… Brrr! Na, de ha ez a feladat, akkor ez, nyilván azt se választhatom, hogy reggel fél 8-kor beszélgessek egy apukával arról, hogy a gyereke csúnyán beszél.

A lényeg, hogy nem indulnak könnyen ezek a szerda reggelek, mire kipakolnak, összeszedik magukat, átrendezzük a termet, még mosdó, még ez, még az, s persze biztosan lent marad valami. Így ment ez tegnap is. Mire a lányokat összeszedtem a mosdóból, a fiúkat leültettem, s közben megérkezett a fénymásolat is. S végre nekikezdtünk a feladatnak. Na, akkor vettem észre, hogy a cuki kiscsajok szinkronbeszélgetés folytatnak, jelelve. Meglepődtem, hogy ez most, hogy is van, aztán megkértem őket, hogy nem esik annyira jól, hogy párhuzamos beszélgetést folytatnak, s lehet-e, hogy ezt szünetre hagyjuk. Egyébként is a csajokkal beszélni szeretnék szünetben. Abba is hagyták és mindent megtettek, hogy bevonódjanak az óra menetébe.

kezek

Délután ebből az osztályból az egyik lánynak az esetmegbeszélőjén voltam. A kis team azon dolgozott, hogy lépjünk előre nála még egyet, mind viselkedésében, mind tanulmányaiban. Meggyőződésem, hogy ez akkor fog teljesülni, ha megerősítjük egy területen, kiemeljük, hogy ő ebben jó. Ha ez megtörténik, akkor fogja tudni a többit felhozni mellé, idővel a viselkedésével is tudunk mit kezdeni. Miközben ott ültünk, beszélgettünk a nagyothalló anyukával, beugrott a reggeli jelenet, ahogyan a lányok jelelnek egymással. Összekapcsolódott a jelenet, s a gondolat. Minden kitűzött célja mellett, megkértem, hogy tartson jelelő klubot, ahol tanít minket jelelni. Váratlanul csillogó szemekre találtam. A végén kértem, hogy egyeztessünk időpontot, hirdessük meg, emiatt keressen pénteken. A maga pimasz kamaszságával odavágta: – Csütörtökön és pénteken ráérek! Köpni, nyelni nem tudtam, csak annyit passzíroztam ki önmagamból: „Köszi!”

Várom a pénteket!

Remélem sikerül!

Sikerülnie kell!

Írta: Kovács Nikoletta

 

Forrás:http://m.cdn.blog.hu/ha/hallatlan/image/kezek.jpg
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: