Miért is érdemes bált szervezni?

Eljött a Bál napja, a srácok már biztosan nagyon izgulnak, mi talán kevésbé, bár van rizikója ennek a rendezvénynek is. Sokan lesznek, közel 300-400 gyerek lép fel, és mozgatnunk kell őket az iskolában. Ehhez jön kb. ugyanennyi, vagy még több szülő, aki szerencsére kíváncsi a gyermekére és a fellépésre.

Mi megpróbáljuk nyugodtan végigcsinálni, na, nem mindig könnyű, de a szándék megvan bennünk. A pár óra alatt nagyon sokszor elhangzik a „Cssst!” „Maradj csendben!” „Nem mehetsz előre!” „Várd meg a felvonás végét!”

S persze a szülők izgulnak, tolonganak, megpróbálnak fotókat, videókat készíteni gyermekikről. Sokszor nehéz elmagyarázni nekik, hogy kicsit menjen hátrébb, mert a gyerekek erre vagy arra jönnek. Nyilván mindenki a saját gyerekét akarja látni. Lehet ott is valami forgórendszert kellene kialakítanunk.

bal

S miért is szeretem ezt az egészet? Mert valami elképesztő közösségfejlesztő hatása van. Hirtelen összekapják magukat. A kicsik imádják csinálni, a nagyokat sokszor kell nógatni, de amint eljutottak az első sikerekig, vagy megdicsérte őket valaki, abban a pillanatban összeáll a dolog, s csinálják. Látni a nyolcadikosokat keringőzni vagy a drága hetedikeseimet vicces fekete-fehérben táncolni, azt, hogy nem nyávognak, fent van szinte az egész osztály a színpadon. A kilencedikes fiúkat, ahogy az első sorban twisztelnek, vagy tizedikesek, akik bár nem álltak színpadra, de tegnap délután ötkor még dekorálták a teaházat együtt. A viszonyaink is változnak, mert együtt nevetünk a parkour-s fiúkkal, akik közlik, hogy ott nem jó a dekor, mert úgyis letapossák vagy boldogan és hálásan kacsintanak, ha megengedem, hogy fél hatig ugrálhatnak a svédszekrényeken a színpadon.  De az érettségiző fiúk is mókásak, mert első szóra elrakják a sütőt, az asztalokat, s tátott szájjal bámulják a kicsiket. Együtt hallgatjuk és röhögünk a hatodikos srác onemanshow-ján (megkapta bérelten, fél órára a színpadot és a mikrofont). S délután négykor még egy nagyszájú hetedikes lánnyal dekorálom az aulát, s megkérdezi tőlem a másik, hogy ugye nem haragszom, ha ő elmegy. Ezek a hétköznapokban nem nagyon fordulnak elő, de most…

Hát kit is érdekel, hogy jó lesz-e az a produkció, fontos-e, hogy ott, akkor sikerül-e az a lépés. Nem, engem biztosan nem, vagy minket biztosan nem, mert végre kibújtak a kütyükből, beszélgettek, figyeltek egymásra. Az osztályok közösségeket alkotnak, már csak törődni kell ezzel.

Hajrá srácok, én már izgulok!!!

Írta: Kovács Nikoletta
Kép forrása: http://semmelweis.hu/boe/files/2016/10/bal.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: