Egy hajszálnyi siker

Varrogatás közben tegnap beugrott egy két évvel ezelőtti történet. Sopronban tartottunk több alkalmas erőszak-megelőző foglalkozásokat egy gyógypedagógiai intézményben.  Több csoportom is volt, de enyémek voltak a legkisebbek, az elsősök. Nem mondom, hogy könnyen lehetett őket kezelni, de édesek voltak. Köztük volt N., értelmi sérült kislány, akit csak bizonyos tevékenységekre tudtuk rávenni. Sokat énekeltünk, játszottunk, s... Bővebben →

Reklámok

Hogyan értékeljem őket?

Küszködök az ötödikesekkel továbbra is. Merem állítani, hogy nagyjából kidobtam az irodalomkönyvet és kevésbé fontos az irodalom mélysége, fontosabb a szövegértésük, az olvasási és írási szokásaik újradesignolása. Küzdök azzal, hogy mire adjak jegyet, amikor egy mondatban, a szóközben is előfordul nagybetű, amikor nincs is mondat, hogy annak értelme is legyen, na az már végképp elképzelhetetlen.... Bővebben →

Űrnap az elsőben

Űrnap volt a suliban. Az alsósoknak témanap volt. Sokat dolgoztak rajta, nagyon sok munka készült. Űrhajók, bolygó bemutatások, modellek a bolygókról, s ezeket a tevékenységeket csak megkoronázta a hatalmas felfújható mobil Planetárium, folyamatos vetítésekkel. Mivel sokan hiányoznak, meg közös projektnapot tartottak, már nem volt több emberünk, ezért én maradtam a cuki elsősöknek. Megpróbáltam hajnalban összerakni... Bővebben →

Fordulat

Van az a helyzet, amikor magad sem érted hogy hogyan, de sikerül megfordítanod egy végzetesnek ítélt beszélgetést. Vékony, nagyon vékony, lenőtt vörös haj, a hátsó zsebéből kikandikál az ecigi. Nagy ígéreteket, tett év elején, hogy majd ő megmutatja nekem, hogy lehet ezt máshogy csinálni, be fog járni, tanul, hogy meg legyen a 7. osztályos bizonyítványa.... Bővebben →

Azt hiszem öregszem

Azt hiszem öregszem… Rohannak a hetek, hónapok… Szinte most volt január eleje és lassan itt a március vége. Annyi minden zajlik mellettem, körülöttem, állandóan és folyamatosan, hogy szeretnék csak egy percre megállni, körbenézni, és úgy maradni. Egy könyvvel a kezemben nem menni sehova, hanem ülni a napsütésen, addig, amíg ki nem folyik a szemem. Azt... Bővebben →

B.A. Paris – Zárt ajtók mögött

Végre vége lett ennek a könyvnek, próbáltam én nagyon gyorsan olvasni, de nem ment. Düh és tehetetlenség áradt szét bennem, csapkodtam itthon és mufurc üzemmódba léptem. Egy pszichopata kerít hatalmába egy fiatal hölgyet. Fogva tartja csupán azért, hogy a 18 éves down-szindrómás lánytestvérét megkaparintsa. Amire gerjed a fickó a félelem. Félelemben tartani a kislányt, amikor... Bővebben →

Mi külön, de hova járjon a gyerek iskolába…

A kapcsolattartási ügyelnél nincs is rosszabb, mesélte nekem valaki a múltkorában. Most a héten valahogy gyűrűztek ezek az esetek, lehet tavasz van és mindenkinek hirtelen elkezd hiányozni a gyereke? S hát sajnos némelyik szülő úgy gondolja, hogy ide-oda dobálhatják a gyereket. Miért? Mert az övé? Mindent ráfogva, lehet egymásba rúgni, s azt mondani ez a... Bővebben →

Teljesen idegenek

Vajon letenném-e a telefonom egy társaság elé, hogy bárki hív, képet küld, vagy üzenetet együtt vesszük fel, olvassuk el, nézzük meg. Érdekes, mert a moziból kijőve, mindenki azt hangoztatta, hogy igen, itt a telefonom, én akkor is hangosan tiltakoztam, hogy nem. S nem, azért nem, mert valami olyan történne, amit majd nem mondanék el a... Bővebben →

Miénk a Kontyfa

Minden évben küzdelmet folytatunk a gyerekekért, aztán eljön a második félév és potyognak hozzánk a gyerekek. Múlthéten egy kétségbeesett nagymama érkezett, tegnap egy anyuka, ma még három gyerek érkezik meghallgatásra. Kétségbeesettek, hogy a gyerekük nem bírja a versenyistállót, a többi gyerek kiközösíti a gyereket, bántják és nincs jó helyen. Aztán megérkeznek, s helyet találnak maguknak.... Bővebben →

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑