Lehet-e másban tehetséges a gyerek, ha sportol

A Csodák Palotája Playbar, Edukációs Expo című rendezvényén voltunk, de igazából az egyik osztály nyert belépőt a Playbarba és elkísértük őket. Voltak különböző kiállítók, a Természettudományi Múzeum, a DaVInci  Learning stb., megnézhettük a Körmozit és részt vehettünk egy kísérletezős előadáson. Jól is érezték magukat a srácok, sokat játszottak, kaptak gyurmát, meg playmobil figurát, meg uzsonnásdobozt is.

A 10 éves unokaöcsém is eljött a programra, nem egy megszeppenős fajta, de új, számára ismeretlen, nála 2-3 évvel idősebb gyerekek között eleinte nem nagyon oldódott. Így a szabadjáték alatt velem játszott és mentünk állomásról, állomásra. Természettudományinál nagyon megdicsérték, – dagadt is mellem a büszkeségtől – hogy milyen logikusan gondolkodik. Volt egy állomás, vagyis inkább egy stand, ahol fiatal, jelmezbe öltözött fiú álldogált, odasomfordáltunk, hogy mit is lehet ott csinálni. Aztán kiderült, hogy tulajdonképpen semmit, inkább színészpalántákat toboroznak. Meg is kérdezte a fiú, hogy focizik-e a kissrác, ő büszkén mondta, hogy focizott, de most már kézizik, úszik és teniszezik. A következő kérdése az volt, hogy és a művészetekkel hogy állsz. Nyilván erre már elszégyellte magát és nem mondott semmit.  Aztán segítettem, hogy szuperül rajzol, s egyébként tök szépen mond verset is. S aztán a fiatalember furcsát mondott, amire fel is kaptam a fejem. Azt mondta, hogy lehet inkább maradj a sportnál, mert ide csak nagyon tehetséges gyerekeket veszünk fel, látod csak 10 gyerekkel foglalkozunk most is. Egy pillanat alatt veszített varázsából. Miért is ne lehetne tehetséges egyébként? Senki nem nézte meg, senki nem foglalkozott vele egy pillanatra sem. A hangja miatt? Vagy ahogyan megállt?  Vagy csak ránézésre?  Vagy azért mert felsorolt 4 sportot, hogy mit csinál?

Mindegy, hogy velünk történt vagy mással, a számomra lényeges, hogy azért, mert ha sportol valaki csak béna színész lehet? Szerintem nem, s biztosan tehetséges színészek zenészek, kutatók meg tudják ezt cáfolni. Szerintem inkább mindegyik tanít valamire. A sport végtelenül sok kompetenciát adhat a gyereknek, de ugyanúgy a dráma, a zene, az élménypedagógia. Az én családomban a gyerekek sportolnak, jól sportolnak (a keresztfiam válogatott kézilabdázó, az unokaöcsém sportol mindenfélét), de ettől én még nem gondolom, azt hogy csak ebben jók, sőt a nagyobbiknál mindig erősködöm és erősködtem, hogy a remek tanulmányi eredménye is fontos. Mindkettő gyerek logikai gondolkodása egészen kiváló, a kisebbik természettudományos érdeklődése kimagasló és művészi vénája sem lesöpörhető. (Nyilván elfogult is vagyok, s a tesómék is érdeklődővé nevelik a gyerekeiket, de büszke vagyok mindkettőre.) Miért is kéne azt gondolnunk, hogy a sportoló csak sportoljon?

S az, hogy tehetséges-e, az legyen már egy próbatétel, egy helyzet, amiben kiderül. Ne mondjuk már egy gyerekre, hogy nem tehetséges, ha életünkben nem láttuk olyan helyzetben. Miért kell leírni? Miért nem mutathatja meg, próbálhatja ki magát egy szituációban?

Kicsit szerencsére, de a gyerek nem vette észre vagy utána ügyesen csavartam rajta és eltereltem onnan a beszélgetést, ki tudja mit mondott volna még. Inkább beszélgettünk Kontyfáról (mert persze estin ott végzett), meg arról, hogy hozhatnának-e hozzánk előadást.

Szóval hívni fog, az unokaöcsém pezseg a boldogságtól, hogy felhívják, és esetleg járhat színitanodába….

Írta: Kovács Nikoletta

 

Kép forrása:

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: