A tegnapi nap az elengedésről szólt. Visszalépés futástól, vita munkaügyek kapcsán, egy megbeszélt lépéssorozatból adódóan, s aztán egy könyvbemutató az Alzheimerről. Ültem ezen a könyvbemutatón s rájöttem, hogy ahhoz, hogy a mindennapjaimat működtetni tudjam, időnként el kell engednem dolgokat. Van olyan, hogy könnyen megy, de persze a legtöbbször ez piszok nehéz, mert úgy kapaszkodok bele, mint a harapós kutya az áldozatába, s még vicsorítok is hozzá. Van az, amikor még szájzárat is kapok, már a tudatomban el akarom engedni, de nem tud a megvalósítás szintjére lépni, mert akadályozza a görcsösség. s van az úgy, hogy megszületett az elengedés, de bejön egy új szál, ami újra gőzölögteti az egyébként is túlbuzgó empátiám.

El kell engedni…..

El kell engedni gyerekeket, hogy ne akarjak mindenkit megmenteni.

El kell engedni sokszor a forrongásomat, hogy működni tudjon az élet a suliban.

El kell engedni mástól a bántó viselkedését, hogy haladni tudjunk.

El kell engednem, hogy esetleg más nem úgy gondolja, ahogyan én.

El kell engedni kitűzött célokat, mert a lehetetlen küldetés „halálos” lenne.

El kell engedni, ami fölösleges, de vonzó és kapaszkodni abba, ami fontos és elengedhetetlen számunkra.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: