Kapcsolatom Mr. Ekcémával…

Hihetetlen, de a szervezetem abban a pillanatban, amikor kitört a szünet megbetegedett. Másnap fájós torokkal, náthával ébredtem. Mintha kényszerítene arra, hogy a szünetben pihenni kell és nem az eltolt munkákkal foglalkozni, rohangálni össze-vissza. Ülni a kis fenekeden és olvasni, varrni, bármi, ami felüdít. Most, hogy lassan vége, múlik a nátha.

Érdekes is ez. Rendszeresen vagyok a szünetben beteg és rendszeresen múlik el a szünetben az ekcémám. A szünetben betegnek lenni talán pedagógus betegség, semmi nem történhet év közben, naná, hogy ez sem. Azt hiszem majdnem minden szünetben a megpihentem, beteg lettem, még többet pihentem állapot volt.

Az ekcémám egy érdekesebb kérdéskör. Valahogy hozzám nőtt, jó pár éve együtt élünk mi ketten. Van olyan, hogy megsértődik és eltűnik, van olyan, hogy uralkodik rajtam és a testemen, van olyan, hogy épphogy látszik, van olyan, hogy egy-egy testfelületemet elfedi. Furcsa barátság ez. Tulajdonképpen vigyáz rám, segít, hogy fel ne robbanjak, vagy fel ne egyem magam belülről. Valahol utat tör a stressznek, a nyomásnak, a fáradtságnak. Ha biztonságban vagyok, jól vagyok, akkor eltűnik, szinte napok alatt a nyomát sem veszed észre, de tud másodpercek alatt előkerülni és viszketni, viszketni addig, amíg véresre nem kaparom, s kiszivároghat valami felgyülemlett, gennyes belőlem. Mintha felhívná magára a figyelmet. Héééé baj van!!! Pihenj!!

Az egyik kedvenc történetem vele, amikor már nem nagyon voltam jól az előző munkahelyemen. A barátom már a testem több pontján megjelent, de enyhébb, kicsit viszketős formában. Otthon voltam a szüleimnél, akkor is szünet volt, picit több időt töltöttem otthon. Elmúlt, a szünet végére már fel sem ütötte magát, elindultam Pestre, hogy másnap munka. Akkor még volt autóm, az M3-ra felvivő bekötőnél iszonyatosan elkezdett viszketni a nyakam, s mire felértem, szinte véresre vakartam.  Az egyik olyan pillanat volt, amikor éreztem, hogy ide már csak azért járok, hogy végig csináljam  a tanévet.

Aztán tavaly év végén mindennel együtt nagy nyomás volt rajtam. Valahogy semmivel sem voltam kész, mindent este, éjszaka, meg hajnalban csináltam. Az utolsó bejárós héten már szinte zokogtam minden este, hogy nem, nem akarok bemenni. Azt tartotta bennem a lelket, hogy megyünk nyaralni. Záróértekezlet, pakolás, s másnap indulunk Krétára. Addigra annyira csúnya volt a kezem, a “barátom” csak úgy nyomta ki belőlem a felgyülemlett cuccot, hogy  le kellett ragasztani, mert bármihez hozzáértem váladékos lett, ez ugye a bizonyítványírások idején nem annyira előnyös. Szóval reggelente leragasztottam és ment az élet tovább. Az első tengerben fürdéskor csípett, de szép lassan a fájdalom elmúlt. A sebek nem, azok megmaradtak még sokáig (nehogy elfelejtsem azt az időszakot).

Most a “barátommal” éppen jóban vagyunk, nincs fájdalmas viszketés, de van száraz tenyér, talán, hogy emlékeztessen arra, hogy vigyázzak magamra. Nagyon érdekes, hogy ezzel a szervezetem egyből jelez, ha túl sok a stressz, vagy nem pihentem eleget. Szinte óramű pontossággal van egy szint, ami, ha túl csordul, kezdődik a viszketés.

Furcsa szerzet az én “barátom”, aki tinédzserként társult hozzám. Mára már kiismertük egymást. Furcsa a szervezet, egyből jelez, ha baj van, kinek így, kinek úgy, csak ismernünk és figyelnünk kell magunkat.

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: