Nevelés, tanítás

Új képzést kezdtem Budakalászon. Fegyvertelen Játszótárs (ez az erőszak-megelőző képzésünknek a címe). Az egészben az a fura, hogy öt résztvevő van, mondjuk tegnap pont csak négyen voltunk, de ettől megváltozott a hangulata. A hangulatot csak fokozta, hogy pedagógusok és nem pedagógusok dolgoznak együtt és ismerik meg egymás álláspontját. Számomra sem megfogható teljesen, de azt érzem, hogy “this is the begining of a beuatiful friendship”.

Eleve szerintem egy nagyon jó kezdeményezés, amikor egy cég (multi vagy kisebb vállalat, de mindenképpen profitorientált) előáll valamiféle jótékonysági vagy társadalmat jobbá tevő projekttel. S ha az még pluszban számukra is egy tanulással, tapasztalatszerzéssel jár, egy különösen jó csillagállás. Itt az eredeti projekt az volt, hogy a cégből 1-2 ember részt vesz a képzésen és  aztán ők a suliban foglalkozásokat tartanak Hosszabb próbálkozások után, végül ez a közös megállapodásunk lett, hogy a szomszéd suliban, s a pedagógusok közül is bevonunk a gyümölcsöző kapcsolat érdekében.

Ez a program kezdődött el tagnap, s az első 20 perc egy egészen érdekes témát vetett fel, vagyis inkább a két fél ütközött egymással, s nem a saját gyerekek kapcsán, hanem egy olyan helyen és platformon, ami a gyerekről szól, de nincs benne közös gyerek. (Ez érthető? Ha igen, ha nem, már így marad.) Azt vetette fel az egyetlen férfi résztvevőnk, hogy az iskolában nem olyan sok ideje van a tanárnak nevelni, mert olyan sok a tananyag, s azzal kell foglalkozni, s ez a nevelés rész a szülőre marad. Azonnal “felhorkant” a másik oldal, s összeráncolt szemöldökkel nézett a fiatalemberre, hogy ez nem így van, mert ő szinte nem tanít, hanem csak nevel már az iskolában. Hirtelen egy olyan helyre csöppentem, ami izgi lett. Hogy is van ez.  A szülő azt látja belőlünk/ belőlem, a média által sugallva, hogy csak tanítunk, mert olyan sok az anyag. Miközben én/ s szerintem nagyon sokan pedagógusok, hogy szinte már csak nevelünk. S innen jött egy gondolat, mi közvetít rólunk a média, rólunk pedagógusokról. S a “közszóbeszédben” az van, hogy nincs időnk nevelni, miközben mi ezt érezzük az elsődlegesnek , akkor valami nem jól van bekötve. Rossz a kommunikációnk kifelé, rosszak a hangadóink, mert ez így kicsit olyan, mintha arra nem lenne időnk, nem foglalkoznánk ezzel, mert a tananyag elnyomja. S az a legfurább a történetben, hogy szinte bárkit megkérdezek, az az ellenkezőjét mondja. Hiszen mi foglalkozunk a megalázással, a verekedésekkel, az internetes zaklatással, a szexuális edukációval stb. De nem ez jön le… UFF

Ugye azért beláthat, hogy jó képzésnek nézek elébe, egy egészen izgalmas kezdeményezés, nagyon újszerű megvalósulással. S ha hiszitek, ha nem várom a következő alkalmat.

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: