Elán baba, Pille baba és én

Munka ünnepe ide vagy oda, én azért itthon dolgozgattam. Mondhatnám varrtam, varrtam, varrtam megállás nélkül. Készülnek az Elán és Pille babák. Most, hogy már egyre előre haladottabb állapotban vannak, egyre jobban érzem azt, hogy mégiscsak meg lesz az a 10 baba a vásárba. Azért néha tudnám azt mondani, hogy a jó édes a…-t, hogy még ezt is kitaláltam. De miközben robog a gép vagy robotol az ujjam, hihetetlen megszállottság és nyugalom vesz körül. Jó benne lenni, jó ezt csinálni, valami, ami kiröppen a kezedből. Mondjuk nem annyira csak röppen,mert szerintem 4-5 óra biztosan kell egy baba elkészítéséhez. Megvarrod, kitömöd, megfested a haját, arcát, összevarrod, s a ruhácskáját elkészíted. Mire elkészülsz, megszereted, karaktere lesz, s nehezen válsz meg tőle. Magamban mindig figyelem őket, hogy mi történik velük a megszületésük alatt. Van olyan, aki kócoska, mert a haját csak nagyon nehezen sikerült összehozom vagy van olyan, aki egy cica mellett volt több órán keresztül, s van olyan, akit úgy mentettem meg a nagy csokikatasztrófától. Szóval lassan-lassan mindenkinek lesz egy története, s így talán egy-egy mesét könnyebb is lesz megírni. Ja, mert a fő attrakciója Elán babának, hogy aki szeretne mesét is írunk hozzá, úgy ahogy Elán is készült.

Elán születéséről itt olvashattok: Elán

S ha bárkit is érdekel facen is megtaláljátok Elán babát, s aki nagyon bátor még rendelhet is: Elán és Pille baba

Elán baba fényképe.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: