Mindenki, szurkoljon…

Úgy sem bírom ki, szóval inkább leírom…

Beitta magát bőrömbe az arcfestékkel festett magyar zászló, az arcomról is csak hazaérve voltam képes leszedni. Sose voltam nagy meccsre járó, na szurkolni meg aztán még kevésbé, inkább csendesen szemléltem. A család gyerekeinek meccseire például előszeretettel jártam könyvvel a táskámban, mert akkor elfoglaltam magam, amikor ők nem játszottak.

De tegnap valahogy elvitt a lendület. Ordítottam, énekeltem, tapsoltam, skandáltam, amit a tömeg, s közben remegő gyomorral figyeltem őt és a játékot. Minden lefogást, hátba könyöklést, lökést magamon éreztem, az arcütés különösen fájt. Amikor kicsi volt is legszívesebben rászóltam volna arra a másik gyerekre, aki a pályán lerántotta vagy megütötte, ez mit sem változott az utóbbi 8 évben.

Drukkoltunk, hajráztunk, boldogan sikongattunk, ha gólt lőttek, sóhajtoztunk, ha a másik csapat lőtt. Jól játszott, a régi edzője szerint 2 hibát vétett a 60 perc alatt. De alul maradtak, vérverejtékes küzdelemben.

Mit mondhatnék, feláll, koronát igazít, tovább megy…

S milyen szurkolni neki… felemelő… lehet, többet járok majd meccsre és nem viszek könyvet magammal…

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: