Az órarend kapcsán

Azon morfondíroztam tegnap, hogy tulajdonképpen bármelyik pedagógussal jól ki tudnék cseszni, ha akarnék, meg ha képes lennék ilyenre, mondjuk ha egy bosszúálló típus lennék. Ugyanis rajtam a felelősség, hogy kinek milyen órarendje lesz a következő félévben, de inkább egy évben. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez bizonyára némely iskolában a hatalom is lehet. Nem viselkedtél rendesen tavalyi évben, na akkor jól megszívatunk, s lesz első órád meg ötödik, s csinálsz azt, amit akarsz közben vagy helyettesítesz. De túl nagy az empátiám, tavaly mondta is a helyettesítést csináló iskolatitkárunk, hogy na azért csinálhattam volna lazábbat mert így nincs kit beküldeni, annyira, mert megoldottam, hogy kevés lyuk legyen benne.

Persze most lyukakból, meg helyettesítésekből sem lesz hiány. Mint mindenhol nálunk is pedagógushiány van. Ez egészen elképesztő hír ahhoz képest, hogy 2 hónappal ezelőtt még azon görcsöltünk több órát, hogy hogyan mentsük meg a tantestületet, most azon izmozunk, hogy hogyan oldjuk meg a mindennapokat. Persze különféle stratégiák vannak (majd a napközisek visznek egy két órát, most egy pár hétig nem lesz csoportbontás stb.), de elkeserítő állapotok, már a Vaterán és a Jófogáson is hirdetnek állást pedagógusoknak. Ez azt bizonyítja, hogy nemcsak nálunk, eddig akárkivel beszéltem más iskolákból, ugyanerre panaszkodnak. Én is csak panaszkodni tudtam a hét elején, károgni, s persze dúltak bennem az indulatok, hogy itt hagytak minket, hogy miért nem voltak annyira lojálisak, meg miért, s a miértekkel vagdalkoztam.. Ezt mondjuk azt hiszem csütörtökre sikerült leépítenem, mert azt éreztem, hogy a lelkemben dúló érzelmi viharok nem engedik az észt. A kognitívom elkorcsosult, s csak károgtam, károgtam, néha jajjveszékeltem, aztán sétáltam, újrapróbáltam, de csak károgni tudtam… Csütörtökön sikerült lerendezni, továbbállni, s hagyni a kognitívomat feltörni. Tegnap már az órarendet rendezgettem, hogy mindenkinek jó legyen.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: