Metró nélkül, roller hátán

Biztos minden mindennapi blogger ír arról, hogy milyen is volt a tegnapi nap metró nélkül. Egyébként békés, leszámítva azt, hogy nagyon sokan voltak a buszon, s roller kormánya másodpercenként állt bele valakinek a derekába. Egy pillanatra megfogalmazódott bennem, hogy lehet kár volt rollerrel jönni és hogyan is fogok majd leszállni, de utána olyan mérhetetlen levegőt, szabadságot, vidámságot, lendületet adott, amitől úgy éreztem, hogy bánja a fránya kánya, majd mindig elnézést kérek és szépen mosolygok hozzá. Azon is gondolkodtam abban a fél órában, hogy ezek az emberek mit is keresnek szombaton reggel 8-kor a városba tartó buszon, hiszen maradhatnának otthon is. De aztán rájöttem, hogy én is “ezek” közé tartozom, minek is utazok szombaton reggel bárhova, ahelyett, hogy otthon takarítanék. Ennél a pontnál el is szégyelltem magam és folytattam a csendes, apró mosolyú bocsánatkéréseket a rollerem miatt. De beértem, pontosan, semmivel nem indultam korábban, mint ahogyan máskor tettem volna 9 (kizárt bennem az a tudatosság, hogy majd emlékszem mikortól van ez, s majd ezért korábban indulok, inkább az, hogy a buszon már előre elképzelem, hogyan fogok elnézést kérni). S hát az a helyzet, hogy este a villamoson ugyanezt lejátszotta a rollerrel, az elkószált mit keresnek ők itt ennyien gondolatommal, csak akkor a 4,6-os villamoson mentem, s akkorra már türelmetlenebb voltam. De szerencsére időben leszálltam, s újra enyém volt a tér, az idő, a roller, a szabadság.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: