Boldog Karácsonyt!

A Terézanyu oldalon volt egy felhívás karácsonyi baki tündéres sztorikra. Hát én megírtam a sajátom….

Mindig nagycsaládos szentestéink voltak. Gyerekként vagy az unokatesóméknál vagy nálunk volt a szenteste, nagycsaláddal. Amikor legtöbben voltunk, akkor 19-n ültük körül az asztalt. S hát, ahogyan az kell annak pontos forgatókönyve volt, mi négyen, egykorú lányok hetekig készültünk a családi karácsonyon előadott verses, zenés, éneklős performanszra. Annyira komoly műsorokat adtunk, hogy még szünet is volt benne. Akkor még olyan sima ügynek tűnt. Jó-jó a család minden tagja összeveszett minden tagjával, de a végén mégiscsak a mákos bejgli győzött, és békés karácsonyt töltöttünk együtt.

De amióta felnőtt lettem idézőjelesen, – jó nagy idézőjellel – nekem barátom lett a karácsonyi baki tündér. A nem karácsonyival is elég jóban vagyok, de a karácsonyi különösen nagy barinőm, sok szép emlék köt össze minket, a méz nélküli mézeskalács, az elveszett ajándékok, a pizsama nadrágban töltött karácsony, a nagy családunk összes összetört vagy padláson ragadt dísze, a csőtörés, az elromlott bojler, a kiömlött halászlé, a fordítva berakott cd. S hát, ha már, akkor felidéztem az első, de nagyon izgalmas találkozást.

Azt hiszem az utolsó, nagycsaládos szentestét tartottuk otthon a szüleimmel. Nagy család, legalább 10-12 főre főzött anyukám. De szerencsés esetben már addigra készen volt a sütemények nagy része (anyukám 9-10 féle süteményt süt karácsonykor), ekkor is így volt, az éppen aktuális torta kivételével. A munkamegosztás úgy nézett ki (ekkor már én Pesten éltem, ketten tolták otthon ezt az időszakot), hogy anyukám irányítása alatt, édesapámnak ebben az időszakban új becenevei lettek a „menjkiaboltba”, a „pucoldmega” és a „gyeresegítsmár”. De azon a bizonyos karácsonyon anyukám beteg lett, így én kaptam meg a nemes beceneveket az utolsó két, hajrás napban, s apukám irányított. Még egy adalék fontos a történethez, az anyukám abban az évben újított és a szokásos sütemények mellé választott egy egészen különleges…. tortát az ünnepi menühöz. Még marcipánt is hozatott hozzá Pestről. Abban azért biztos vagyok, hogy akkor ő még azt gondolta, hogy ennyi lesz az egészben a feladatom. Na de nem így alakult… Eljött 24-e előtti este, anyukám lázasan feküdt, s megkért, hogy megcsinálnám-e a torta végét. Ő elkészítette a lapot, megcsinálta az alap sárgakrémet, ízesítenem kell és összerakni. Persze, vágtam rá felelősségteljesen, végre valami komolyabb munkát is kapok. Hozzá is kezdtem, legnagyobb tudásom szerint. Ezt belöttyint, azt hozzákever, ezt rárak, megken, ezt bele, az meg rá. Idetesz, odatesz, s kész is. Büszke vállveregetés és na anyukám azért én is tudok valamit érzés.

El is jött a szenteste, anyukám lázasan botorkált, mi meg összegyűltünk, s falatoztunk. El is jött a tortavágás ideje, s büszkén kaptam ki a kést anyukám kezéből, hogy na, na azért ebben én is közreműködtem, majd én felvágom. Általában ez volt a pillanat, amikor apukám felszisszent, mert mérnökember lévén a süteményeket vonalzóval vágta fel, és most a kicsit hebrencs lánya, nagy elánnal belevág a tortába, de apukám akkor kimerülve, csendben üldögélt. Mindenkinek kiosztottam a tortát. Az ő elánjuk nem volt olyan nagy, még a nagybátyámé se, aki azért szeret enni, szereti a különlegességeket, olyan vidéki, nem flancos, de gourmant. Vártam csillogó szemmel… Nagybátyám annyit mondott anyukámnak, hogy – Julikám maradj a régieknél! Tesóm eltolta a tányért, hát a gyerekek azok aztán meg sem kóstolták.

Anyukám rákezdett, hogy ez az Oetker is szar és nem lehet ezekben a szakácskönyvekben megbízni. Mert olyan jól nézett ki ez a Karácsonyi torta recept. Felkaptam a fejem, s azzal a fura fejemmel mondtam anyukámnak, hogy az nem is az volt. Kisebb labda oda-vissza passzolgatás következett, hogy melyik tortát sütöttük. Majd kiderült, hogy tulajdonképpen mindkettőt, de egyet. Anyukám az egyiket, én is az egyiket, csak közben valahogy, valami hadművelet kapcsán lapozódott a szakácskönyvben, s én máshonnan folytattam. Furcsa is volt, hogy nem kellett bele a marcipán, de gondoltam anyu elnézett valamit….

Így kötöttünk mi barátságot baki tündérrel. Ő csak lapozott, nekünk meg világra szólóan vidám esténk lett tőle. Jó ha van egy házi baki tündéred, tökéletesen vidámmá varázsolja az egyébként tökéletesen tökéletlen estédet. S idén is találkoztunk már….

Mindenkinek nagyon boldog, békés, fahéjillattal teli karácsonyt kívánok!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: