Egészségedre 2018

Idei céltotószelvény (nem olyan, mintha célfotó lenne hahaha) elkészült. Izgalmas, remek évnek nézünk elébe, ha csak az egészségügyi intézmények meglátogatását teszem célkeresztbe, de sebaj, majd várakozás közben írok az Édeskönybe….

Egészségedre 2018

  1. December 31-re legyen fogalmam arról, hogy írok egy könyvet. Merész álom az, hogy ebből bármi is meglegyen, de legalább a mag, hogy ha ügyesen locsolgatom, ki tudjon kelni.
  2. Lefogyok legalább 10 kg-t, de igazából többet szeretnék, de ez talán vállalható, annak tekintetében, hogy ahányszor életemben a futást és a fogyást megpróbáltam összehangolni, hízás lett belőle. Szóval minimum 10 kg-t, de valójában legalább 15 kg a végső cél.
  3. Aranycipellő folytatódik. 3 naponta egy blogbejegyzés, még az is majdnem 120 egy évben. Nincs mese, minden harmadik nap írni kell, ki ne jöjjek a gyakorlatból.
  4. Anyukám Édeskönyve. A jövő karácsonyi ajándék ez lesz, ennek kell lennie. Évek óta dédelgetett álom, mert az én anyukám úgy süt, mint senki más, persze tudom, minden gyerek ezt mondja, de ezt az én anyukámról mások is mondják.
  5. Varrás. Befejezem az összes el nem kezdett, be nem fejezett, majd megcsinálom projektemet. Már néha felettébb kínosnak érzem azt, hogy ezek csak húzódnak, halasztódnak, kell rá időt szakítanom. (Csepke csendeskönyve, Szandi patchwork takarója)
  6. Több időt töltök az Anyukámmal, a fiúkkal, a családommal, a barátaimmal, a szeretteimmel, a keresztlányommal. Ez minden évben egyre nehezebben jön össze, de majd most 2018-ban.
  7. Teljes orvosi kivizsgálás, inkább most derüljön ki, ha nagy gáz van…
  8. Végigcsinálom azt a hülye, pénzgyűjtős kihívást, amiben hetente mindig kicsit több pénzt kell beledobni a perselybe. Valahogy majd felírom, kiírom, leírom, átírom, hogy ne felejtsem el, s ne az legyen, hogy 2 havonta dobálok bele nagyon sok pénzt.
  9. Környezettudatosabban élni, kevesebb szemét, kevesebb vásárlás, több bringa és roller. Ígérem, lekapcsolom a villanyt, amikor nincs rá szükség, s sokkal tudatosabban tervezem a bevásárlást, főzést, hogy minél kevesebb ennivaló menjen a szemétbe.
  10. Eljutni újra a tengerhez. Azt nem tudom melyikhez és hogyan, de valamelyikhez. Nyilván ehhez tartozik, hogy időt, teret, helyet szakítani a pihenésre.
  11. Kiolvasni annak a rengeteg sorakozásra álló könyvnek egy részét. Ez kb. 15 db szakmai könyv.
  12. Legalább 1 projektet a sok ötletem közül véghezvinni, vagy a pedagógus reggeli, szexedukáció, történetmesélő klub nőknek. Az egyiket a sok közül.
  13. Nem halogatni, tologatni magam előtt a problémákat, hanem rárepülni, megoldani, továbblépni.

13+1 Lakásprojekt indul. Cél, a nagyobb lakás évvégére.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: