Itt ülök a slamasztikában…

Az utolsó nap a suliban, s lám-lám itt ülök a slamasztikában. Egy óriási dilemma kellős közepén... Nem szeretném megbuktatni. Foggal-körömmel, erőből, kéréssel, könyörgéssel, rápirítással, osztályfőnöki ráhatással, édesanyának üzenettel küzdök, hogy ne kelljen megbuktatnom. Ma délig hozhatják a munkájukat, ha nem hozza az két egyest jelent, sőt mivel az előzőt sem hozta, még kettes felé sem... Bővebben →

Reklámok

Újságvers

Ebben a tanévben több ilyen bejegyzés már nem lesz, hiszen eljött a pillanat és nagyjából az utolsó használható órám van velük  a héten. Jövő héten elmennek erdei iskolába, s azután már csak 3 nap. Versek témakör folytatása. Tegnap egy újabb verset kellett fabrikálniuk. Vittünk újságokat, vágtak ki szavakat és mint a régi zsaroló levélben felragasztották... Bővebben →

Black out poetry

Mindjárt vége a tanévnek, még van néhány órám az ötödikesekkel. úgy döntöttem, hogy azt az 5 órát versekre fogjuk fordítani. Ott kezdődött, hogy megpróbáltuk meghatározni, hogy mi a vers- Valaki? Na én elsőre ott kezdtem, hogy azért beszélgettünk erről, mert magam sem tudtam hirtelenkapásból, kicsit kellett hozzá morfondírozni. Sokkal többre nem jutottam, mint arra, hogy... Bővebben →

Rémségek cirkusza avagy Elolvasott egy könyvet

Pamparamparam... Yupiii!!! Elolvasott egy könyvet! Még sosem, pedig már elmúlt 10. Elolvasta élete első könyvét, és miattam. Értem. Ezt most nem is tudom. De sajna tudom, én "kényszerítettem" bele. De elolvasott egy könyvet.'Jó-jó kicsit összefirkálta a könyvtári példányt, de elolvasta az első betűtől az utolsóig. Na jó, azt is be kell vallanom, hogy a Rémségek... Bővebben →

Hogyan értékeljem őket?

Küszködök az ötödikesekkel továbbra is. Merem állítani, hogy nagyjából kidobtam az irodalomkönyvet és kevésbé fontos az irodalom mélysége, fontosabb a szövegértésük, az olvasási és írási szokásaik újradesignolása. Küzdök azzal, hogy mire adjak jegyet, amikor egy mondatban, a szóközben is előfordul nagybetű, amikor nincs is mondat, hogy annak értelme is legyen, na az már végképp elképzelhetetlen.... Bővebben →

B.A. Paris – Zárt ajtók mögött

Végre vége lett ennek a könyvnek, próbáltam én nagyon gyorsan olvasni, de nem ment. Düh és tehetetlenség áradt szét bennem, csapkodtam itthon és mufurc üzemmódba léptem. Egy pszichopata kerít hatalmába egy fiatal hölgyet. Fogva tartja csupán azért, hogy a 18 éves down-szindrómás lánytestvérét megkaparintsa. Amire gerjed a fickó a félelem. Félelemben tartani a kislányt, amikor... Bővebben →

Történetírós

Feleltetős, kicsit beszámoltatós, kicsit következő témára felkészülő órát tartottunk tegnap irodalomból. Vegyesen, ki ezt, ki azt csinált. Volt olyan, aki még utolsó simításokat a János vitéz füzetén, volt olyan, aki a könyvtárba ment le az új olvasmányáért, volt olyan, aki közben János vitéz olvasásból felelt mellettem, volt olyan, aki már az új könyvet olvasni kezdte,... Bővebben →

Kinek a telója ez? – kreatív olvasmány feldolgozási ötletek

Mást csinálni, végre mást csinálni. Ilyenkor tavasszal már ér mást csinálni. Hajnali jó cselekedeteim egyike az volt, hogy elkezdtem kitalálni, hogyan is dolgozzuk fel a következő anyagrészt irodalomból.  Olvasmány feldolgozás, valamiféle kreatív módon. Az én kis ötödikeseim egyre szebb füzeteket mutatnak be, egyre szebb munkánk készülnek, egyre jobban írnak, vagy legalábbis egyre többet tudnak írni... Bővebben →

Ha János vitéz lennék, vennék egy Ladát…

Volt az 5. osztályosokkal órám. A pénzről, az aranyról beszélgettünk. Megtudtuk, hogy mikor nyitott az első önálló jegybank Magyarországon és a következő órára pénzérmét is terveznek. Aztán az volt a következő feladatuk, hogy itt van ez a zsák arany (ennek egyébként kiszámoltuk a tömegét is), mit csinálna ezzel János vitéz. Az egyik kisfiú azt mondta,... Bővebben →

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑