Zárt ajtó

Tegnap voltam Kontyfában. Nagyon izgultam, a szívem a nyakamban dörömbölt és mondta, akkor sem hagylak békén hiába nyugtatgatod magad. A szívem dobogása biztosan elvette a hangok, szagok, látvány érzékelését, s csak mentem, mentem, mentem. S csak néhány foszlány: Beindultak a rutinok, miért ne adhatnának ki nekem a kulcsokat, miért ne tőlem kérdeznék meg, hogy leszerelhetnek-e... Bővebben →

Reklámok

Inspiráló II.

Két workshopon is voltam tegnap. Az első egy kártyasorozat bemutatása volt, ami elsősorban arra szolgál, hogy felfedezd önmagadban az igényeidet, szükségleteidet és ha az megvan azonosítsd a hozzá tartozó érzelmeket. S persze minderről még beszélj is.  Elképesztő volt számomra, hogy amikor meg volt a nagy nehezen kiválasztott 5 kártya (nagyon nehezen kiválasztott), a végigmondtam a... Bővebben →

Pogácsa P-vel

Tegnapi napomat egy kisfiúval töltöttem az ügyeletben. Pogácsát sütöttünk (másik iskolából jött, szóval nem nagyon ismertem. De olyan lelkes lett a sütés gondolatára, hogy azt gondoltam, na akkor hajrá, kezdjünk hozzá Elképesztő volt, hogy ez az SNI-s bélyeggel ellátott kisfiú minden, de tényleg minden folyamatlépésnél azzal kezdte, hogy „ezt nem tudom”, „én ezt nem tudom”.... Bővebben →

Álltam a kapuban, fújt a szél

Álltam a kapuban, fújt a szél, annyira, hogy a rövid hajamba is belekapott, de így legalább szárította a könnyeket. Elnéztem a bekötő úton a levelek kergetőztek, ahogyan a szél diktált úgy "szaladtak egymás után gyorsabban vagy lassabban, néha utolérte egyik a másikat. Már az autóban, hazafelé... Fújt a szél. Vörös volt az ég alja, mintha... Bővebben →

Utolsó napok

Biztosan az élet egészen nagy fintora, hogy az utolsó aktív napomon (még kedden elvileg ügyeletes vagyok, de már nem nagyon lesz bent senki) még a tantárgy felosztás miatt egyeztetni megyek  a tankerületbe. Biztosan ők is el akarnak köszöni vagy az élet kényszerít arra, hogy nincs mit tenni el kell búcsúzni tőlük is, bármennyire nem a... Bővebben →

Biztosan el kellene már engednem…

Tegnap kaptam egy búcsúcsokit, s elöntött valami hihetetlen érzés: Biztosan el kellene már engednem, hogy most már tudjak búcsúzni... Biztosan el kellene már engednem, s nem görcsösen ülni a számítógép előtt és gépelni viharos gyorsasággal.. Biztosan el kellene már engednem, s nem még 30 megbeszélést tartanom a következő két napban... Biztosan el kellene már engednem,... Bővebben →

Még, hogy nincs tanárhiány

El nem tudom képzelni ki az, aki azt állítja, hogy Magyarországon ebben a pillanatban nincs tanárhiány. Inkább azt mondanám, hogy ebben a pillanatban van-e olyan iskola ma Magyarországon, ahol nincs tanárhiány. Így október végére nálunk egyszercsak lett matek tanár, meg földrajzos, de volt egy pillanat, amikor 120 órát kellett helyettesíteni. ehhez hozzájöttek a betegek, gy-egy... Bővebben →

Statisztika, ez most nagyon gyötrelmes volt

Nagyon megfogadtam, hogy senkit nem akarok és nem fogok már nyomasztani a mindennapi munkáimmal, de ezt, ezt le kell írom, mert annyira meghatározta az utóbbi 2 napomat. Minden évben meg kell csinálni az október elsejei statisztikát. De új, "remek" fejlesztést találtak ki. A pedagógusok adatait a KIR nyilvántartásból kellett beemelni a statisztikába. Itt pipa, ott... Bővebben →

Az élet elrendez dolgokat…

Valahogyan az élet elrendez dolgokat. Egy hét leforgása alatt annyi minden történt. Hihetetlen, de miután elengedtük az iskola gyeplőjét, mintha lerendeződne minden. Letisztul a tantárgyfelosztás, lesz rajz, természetismeret, matematika tanár, szinte eloszlanak a helyettesítési gondok, lezárult egy nagyon hosszú ügy. Még azt is el tudom képzelni, hogy az én görcsös, rossz energiám nem engedték ezeket.... Bővebben →

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑