Inspiráló II.

Két workshopon is voltam tegnap. Az első egy kártyasorozat bemutatása volt, ami elsősorban arra szolgál, hogy felfedezd önmagadban az igényeidet, szükségleteidet és ha az megvan azonosítsd a hozzá tartozó érzelmeket. S persze minderről még beszélj is.  Elképesztő volt számomra, hogy amikor meg volt a nagy nehezen kiválasztott 5 kártya (nagyon nehezen kiválasztott), a végigmondtam a... Bővebben →

Reklámok

Pogácsa P-vel

Tegnapi napomat egy kisfiúval töltöttem az ügyeletben. Pogácsát sütöttünk (másik iskolából jött, szóval nem nagyon ismertem. De olyan lelkes lett a sütés gondolatára, hogy azt gondoltam, na akkor hajrá, kezdjünk hozzá Elképesztő volt, hogy ez az SNI-s bélyeggel ellátott kisfiú minden, de tényleg minden folyamatlépésnél azzal kezdte, hogy „ezt nem tudom”, „én ezt nem tudom”.... Bővebben →

Függő vagyok…Nagytábor függő

Patca - Katica tanya. Életemben először debütáltam képzőként, igazi tréneri munkát végeztem, be is voltam szarva rendesen. Hiszti hercegkisasszony előbújt belőlem és nemhogy a borsószemre, de bármire képes voltam hisztériázni. Talán életem első élménypedagógiai foglalkozása is ehhez a csoporthoz köthető, s az is, hogy úgy összevesztek, hogy ezzel majdnem az én tréneri pályafutásomnak is annyi... Bővebben →

Jelentés a Taigetoszról

Miután megírtam vagy talán közben összeakadtam egy nyilatkozattal. Egy nyilatkozattal, amit az ELTE Gyógypedagógiai kara és még másik 7 szervezet adott ki a napokban a BTMN gyerekek felmentésének kivezetését támogatva. A szakmai szervezetek nyilatkozatai és állás foglalásuk: Nyilatkozat Az állásfoglalás Elsőre a dühös lettem, hogy el sem olvastam, aztán elővettem újra egy higgadt pillanatomban, amikor... Bővebben →

Edgar Dale. The cone of experience

Pedagógus nap van, ezért arra gondoltam, hogy ma írnék egy olyan fószerről, aki már nagyon-nagyon régen megfogalmazta azt, amit ma szerintem szem előtt kellene tartani a tanítás során. Egdar Dale 1946-ban publikálta először (majdnem azt írtam, hogy posztolta) "The cone of Experience" elnevezésű ábráját, amit magyarul Tapasztalatok piramisának nevezünk. Ez a jó ember 1946-ban azt... Bővebben →

Sinus, cosinus

Elkezdődött a képzés. Bepakoltunk, kipakoltunk. Elkezdődött. Szeretek képzést kezdeni, nagyon izgalmas, hogy hogyan reagálnak az első pillanatokra.  A bizalmukat elnyerni, ez az első feladat. Mert ha ellenáll, nem fog velem jönni az úton, s egyikünknek sem lesz jó. Mindig nagyon sok energiát fektettek abba, hogy a képzés eleje profi legyen. Az ismerkedés, az elvárások megfogalmazása,... Bővebben →

BTMN? FELMENTÉS?

Törvénytervezet az oktatásról... Hááát... A biztosíték lett leverve az agyukban és teljes sötétség van? A gyógypedagógus kérdésbe nem igazán tudok beleszólni, hogy tud-e rajzot oktatni egy nem gyógypedagógus végzettséggel rendelkező? Hát ez nekem is kérdés, sok olyan szakemberrel találkozok, aki képes rá, mert van ehhez tehetsége, vénája, s persze sokkal, akinek meg nincs, s erőből... Bővebben →

Kiosztva!!! Különleges Padtárs/1

Még az aranycipellőmet is felkaptam, annyira ünnepélyesre akartam a tegnapi napot. Kiosztottuk az első, az egyes számú tanúsítványt. Van most 11 ember Magyarországon, aki hivatalosan is részt vett a képzésünkön. Nagy pillanat volt ez, viszonylag régen készülünk rá, dolgozunk rajta, mindenféle formában. Voltak elkeserítő és reménytelennek tűnő pillanatok, de ma már csak felidézni tudom az... Bővebben →

Kék Nap

Életemben először autista gyermekkel az előző iskolámban találkoztam Nem ott tanult, az apukája volt ott a gondnok. A vonatokat szerette, nem nagyon beszélt és gyakoriak voltak nála a dühkitörések. Pici volt még akkor 5-6 éves, azóta már felnőtt és amikor néha találkozom az apukájával kétségbeesetten mondja, hogy egyre nehezebb, s mi lesz, ha ők már... Bővebben →

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑